Futóúszó...
Ma MC Latyak felhívott hogy menjünk Hajósba...épp ebéd után, pontosabban épp evés után, mert az étkezés mivoltát főleg hétvégén nem igazán tudnám beazonosítani, a lehető legrosszabb időzítés a futásra és a mozgásra, dehát mégsem mondhtok nemet az edzőmnek, és maratoön tanácsadómnak....így igent mondtam, de persze egyből kifogásokat soroltam..., de mentem...
...az utóbbi néhány hét tapasztalata, hogy bár a lite-ben rendszeresen lejárogattam edzegetni, semmit nem jegyeztem fel...helytelen...a jó felkészülés alapja a rendszeresség, ami nem csak a mozgásra, hanem a komplett felkészülésre igaz, a mozgás, táplálkozás, fizikai állapot hármas együttesének a harmonikus felügyeletére...ehhez kell a napló, ehhez kell a pontos adminisztáció...ugye kedves MC Latyak?! nyilvánossá kell tenni a blogot, hogy más is számon tudja kérni egyrészt a bejegyzést, másrészt a felkészülést...
Szóval mentünk a hajósba...futóúszójegy, 1450 Ft...ami a múltévhez képest kicsit meglepett, de mit tud tenni az ember...
Egy szigetkör, Latyak kísér az elején, de az állatkertnél szerencsére lehagy, mint utólag elmondta, idegesítette már, hogy rengetegen megelőznek...így tudom vinni a szép lassú tempómat, amit a nemrég elfogyasztott ebéd méginkább lelassít, nehéz nagyon a futás, de a végén sikerül belehúznom...és éreztem, végre valahára, hosszú idő óta először, hogy lendületesen futok, az iram persze sohol nem volt, de a lendület a lényeg!...így tovább!!! hajrá!!!...majd az úszás, ahol a futás utáni bemelegítés kedvező hatására, már nincs görcs a gyomromban, így magamhoz képest lendületesen tudok úszni, úgy éreztem legalábbis, valamint azt is éreztem, hogy a gyorsúszásban a lábtempóm összhangban van a kartempómmal...ilyet még soha nem tapasztaltam...így tovább, hajrá!!! Kb 1500m egy gyors, egy mell...+néhány hát...sűríteni kell a gyorsot!
Szóval meg kell határozni az idei célokat a felkészülésre:
1. Versenyek:
-Kinizsi 100 (Nővérem ösztönzésére)
-Berlini 25 km (mert egyzser már el kell menni!)
-K&H Maratonváltó (Hagyományos csapatépítés)
-Kékes csúcsfutás (Hagyományos)
-Balatonátúszás (oda én többet nem megyek)
-Nike félmaraton (Utolsó lépés)
-Plus Maraton (Cél a cél)
2. MC Latyak edzőtárs és tanácsadó javaslatok követése, aki tanácsaival nagyban hosszájárul a felkészülésem sikeréhez
3. További, rokonok, barátok, közelálló emberek ambicionálása a futásra...
Itt vannak a célok...és előttem a napok!
Kitartás! Testben és lélekben!
MC MAdrA
2008.01.20
F:MSZ:1kör - idő nélkül - ~13:00 -nehéz, 1500m úszás jóleső...
S:105
T: rendszertelen, sok, nem kontrolált
futóúszójegy
2008.01.20. 22:27 | MC Madra | 4 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://mcmadra.blog.hu/api/trackback/id/tr17305122
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mc latyak 2008.01.20. 23:15:45
tolod, tolod, tolod!!!
isteni a blogod! nagyon jol megy a gonzo stilus.. :)
azt legyel mar zseblampa: mit jelent a FST? (F mint futas gondolom)
isteni a blogod! nagyon jol megy a gonzo stilus.. :)
azt legyel mar zseblampa: mit jelent a FST? (F mint futas gondolom)
mc latyak 2008.01.20. 23:17:03
az S a suly, rajottem! :)
mc petyo 2008.01.21. 14:45:33
Ahogy te futsz...
Lőrincz Dénes 2012.12.08. 16:14:23
Balatonátúszás,
cél az első eredményen 1 órát javítani!
első csak 'brahiból' 2óra 5x perc.
Második íg nézett ki.
1 km - 23 perc
2 km - 45 perc
3 km - 1 óra 07perc
3,5 km - 1 h 18'
4 km - 1 h 33'
4,5 km - 1 h 42'
5 km - 1 h 52'
5,2 km - 1 óra 56 perc .. másodperc.
gerincműtét után 7 hónappal.
MEGVAN! KICSIT KIFULLADTAM A CÉLBAN DE ÉLEK...!
Következőt fél óra időjavítással szeretném abszolválni.
ehhez 1' 36" -os 100m -ek kellnek hosszútávon. Ekkor a végeredmény 1h22'
1'48"/100m= 1h32'
1'30/100m= 1óra 17 perc
Hát vannak célok....
www.fishingfloat.hu
www.horgaszuszo.hu
www.dinofloat.hu
Dino.
cél az első eredményen 1 órát javítani!
első csak 'brahiból' 2óra 5x perc.
Második íg nézett ki.
1 km - 23 perc
2 km - 45 perc
3 km - 1 óra 07perc
3,5 km - 1 h 18'
4 km - 1 h 33'
4,5 km - 1 h 42'
5 km - 1 h 52'
5,2 km - 1 óra 56 perc .. másodperc.
gerincműtét után 7 hónappal.
MEGVAN! KICSIT KIFULLADTAM A CÉLBAN DE ÉLEK...!
Következőt fél óra időjavítással szeretném abszolválni.
ehhez 1' 36" -os 100m -ek kellnek hosszútávon. Ekkor a végeredmény 1h22'
1'48"/100m= 1h32'
1'30/100m= 1óra 17 perc
Hát vannak célok....
www.fishingfloat.hu
www.horgaszuszo.hu
www.dinofloat.hu
Dino.