Miután írtam egy sms-t MC Latyaknak és Emíliának, hogy indul a K&H maratonváltó felkészülés a budai hegyekben, de semmi választ nem kaptam egyikőjüktől sem, megfogadtam edzőm tanácsát, és kiürítettem a hűtőm..bánatomban  kiettem belőle a maradékot, így kaptam magamtól két óra gondolkodási időt a napi program átgondolásában. Most ülök és gondolkodom...szerencsére gondolkodni még tudok, megmozdulni azonban, a meggondolatlan reggeli miatt  nem...gondolkodom, gondolkodom...mégis milyen dolog az, hogy az ember edzője íly félválról veszi a felkészülést, átmulatja az éjszakát...a számonkérés, illetve a beszámoló nem marad el...

Közben azon is gondolkodom, hogy megint eltelt egy hét...eltelt egy hét és semmit nem csináltam, semmit nem csináltam, ami a maratoni felkészülésemet illetti. Se nem mozogtam, se nem csökkentettem a súlyomat! Szégyenletes! Komolyabban kell venni a felkészülést...növelni kell az edzésadagot és csökkenteni kell egyrészt a súlyom, másrészt a munkában töltött órák számát...a munkában töltött órák száma, valamint az edzéssel töltött órák száma fordítottan arányos..ez bizonyos...ez bizonyos, az is bizonyos, hogy magyarázatban már nincs szükségem felkészülésre...

A hűtő mostmár üres, úgyhogy edzőm tanácsát  ezentúl könnyedén megfogadom...a súlyom könnyedén csökkentem...

Fenti három dolog harmonikus betartása mellett indulok el az úton...indulok mindjárt... szóval várok még egy kicsit, hogy elindulhassak a budai hegyekbe...alig várom már...csodálatos a budai hegyekben..csodálatos a budai hegyekban futni...

eszembe jut a legutóbbi ottani futásom...még talán karácsony  előtt...és eszembe jut, hogy egy kis beszámolót is készítettem akkoriban, amit most ide, várva, hogy leülepedjen a reggeli, és elindulhassak, bemásolok magamnak:

Elindulok futni, esik az eső...nem vagyok még biztos, hogy valóban ki is szállok a kocsiból, és nem fordulok egyáltalán vissza, abban sem vagyok biztos, hogy  a margitszigetig gurulok el, vagy felmegyek a fenyőgyöngyéhez, hogy megkerüljem a hármashatárhegyet...egyáltalán semmiben nem vagyok biztos, csak azt tudom,  hogy fázom, fázom nagyon, feltekerem a legerősebb fokozatra a fűtést, és inkább aludnék egyet, vagy csak feküdnék a meleg ágyamban...de össze kell szedjem magam, buzdítom magam, így, hogy minél nehezebb legyen a visszafordulás, ráveszem magam, irány a hármashatárhegy...esik az eső, rá kell vegyem magam mégegyszer, hogy valóban irány a hegy...., de megyek...
...útban felfelé kellemes meglepetésként az eső hőesésbe fordul, mire felérek, már minden fehér, sőt, mire elindulok sűrű hóesésbe borul a táj. Az első hóesésem az idén, ropog a hó a lábam alatt. Futok, lassan a tájat bámulva futok, beszívom a friss levegő csípős illatát, beszívom egyszer, és mégegyszer és örömmel nyugtázom, hogy szeretem ezt az érzést, szeretem ezt a hideg, téli levegőt, téli emlékek hirtelen előtörnek...válogatok belőlük, szemezgetek, emlékezek...amíg észre nem veszem, hogy nehéz a lélegzetvétel, nem kapok  levegőt, szomorúan állapítom meg, hogy   szokás szerint megint nem hagytam elég időt az ebéd után...lassítok, és a táj magával ránt, sűrű hóesés, csak ritkán zavar meg társaságával egy túrázó, vagy másik futó az ösvényen...szemezgetek a téli emlékekben...futok, magambaszívom minduntalan a  friss levegő kellemes illatát.
..elfutok a repülőtér mellett, elbizonytalanodok, a fehér téli táj és a havazás új perspektvában ábrázolja a tájat, és nem ismerem fel, hogy hol kell letérjek az útról,  elbizonytalanodok, de megyek tovább, engedem, hogy az érzések és a táj vezessen vissza az útra...kevés sikerrel...kis idő után, mikor már biztosra vettem, hogy elvétettem a szokott irányt, jön szembe egy ember, aki elmagyarázza a helyes utat, bár nem azt, amelyiket kerestem, a futó ösvény helyett egy túraösvényt kék jelzéssel, ami felvisz a csúcsra,  de kénytelen vagyok engedni javaslatának, azonban a futócipő és a terep nem egymásnak valók, a havas, nedves meredek talajon nehezen tudok haladni...elkezdek fázni, az izzadság a hátamon és a csípős szél gondoskodik a a hidegről...fázom, fázom, de megyek...haladok...egy idő után ismerős terepre érek, de ezzelk egyidőben elvesuztem a jelölt utat...egyre erősebben fázom, kezdek csüggedni, hogy hogyan fogok rátalálni  a visszaútra...sűrű hóesés, a csúcson erős szél, arcomba vágja a hópelyheket, alig látok az orromig, és egyre erősebben csapkodja a hideg a hátamat...merre is tovább.. és ebben a pillanatban, mint egy megváltó látok meg a távolban egy alakot felém közeledni...kérdem, hogy melyik a helyes út, elkísér amíg elérek a kijelelölt útra, mondja...megköszönöm...
Beszélgetünk, mondom neki, hogy mint egy megváltó érkezett a semmiből ..csillogó szemmel meséli, hogy sokat túrázik, és itt a természetben találta meg az élete értelmét...kérdi tőlem, hogy én keresem-e a választ...és az előbb megváltónak vélt segítségemből egy térítőt ismerek meg...de nem kér számon, csak elmondja a tapasztalását, a gondolatát. Nézem, ahogy mesél magáról, mesél Istenről, mesél a tájról és ismét magáról, az elhanyagolt fogsoráról nehéz levenni a szemem, de gyönyörű kék szemmel és átszelleműlt tekintettel kérdi, hogy nincs-e kedvem többet beszélgetni az élet értelmének a kérdéséről... ekkor megérkeztünk az úthoz, én megint nagyon elkezdtem fázni...elnézését kérve elköszönve tőle egy kézfogással  csak ennyit mondott búcsúzóul,  ez az az út, amin megérkezel a célodhoz...

Indulok mindjárt...hogy megérkezzek a célomhoz....


Kitartás! Testben és lélekben!

MC MAdrA



2008.02.17.
F:Budai hegyek
S: 104
T: Húshagyó kedd

U.i:
A budai hegyek sohasem okoznak meglepetést...oda járni kell, oda el kell járni  mindenképp...a kör végén, amint az erdei úton egymagamban futok jobbra mögöttem zizzen az avar, hátranézek, semmi... biztosan a szél fújta csak a bokrokat...tíz lépés után újabb erős zörej és a szemem sarkából mozgás...ismét hátranézek, tartva attól, hogy szabadban kószáló kutya ront felém...de nem, nem egy támadó vérengző eb, hanem  könnyed szökkenésekkel egy őzike fut el néhány méterrel mellettem, követi őt a gidája és a neje,  mikor épp mellém ér, rámnéz, két szökkenés közt halkan odasúgja "Fuss Madra, fuss, megcsinálod!"  majd választ nem várva a a széllel egybekelve eggyéolvadnak az erdővel...